Akkor szeretsz igazán, ha a szerelem körülölel, mint egy puha, meleg takaró a hideg, havas éjszakákon. Amikor már nem lángolsz, már nem éget a tűz, mint az elején, hanem csak pillanatokra sejlik fel az, ami a nap huszonnégy órájában megdobogtatta a szíved.

Amikor a másodperc tört részéig mosoly fut át az arcodon, mert nincs hiányérzeted… Akkor szeretsz igazán, ha értékét érzed annak, ami köztetek van, mindenféle talmi csillogás nélkül, csupán a maga egyszerűségében. Ha elfogadod őt nyűgösen is, a rossz napjaival, számtalan problémájával együtt. Amikor ezernyi érzésből szőtt láthatatlan szál köt össze vele.

Akkor szeretsz igazán, ha a lelkedben sem gomolyog a félsz, mert tudod: le kell nyugodni, bele kell gömbölyödni a szerelembe, bízni kell. Le kell vetned a rettegés szürke hártyáját, hogy ne hadakozz az elkerülhetetlennel, hanem elfogadd azt, legyen bármi is a kimenetel.
Ilyenkor már nem ijedsz meg a fantáziád szülte csúf lényektől, hanem a szemükbe kacagsz: “Akkor is szeretem!”

Akkor szeretsz igazán, ha átgondoltál mindent, de nem mérlegelsz. Amikor a szív egy lépéssel előbb jár az észnél – csupán egy lépéssel… Aztán már az ész is képes szeretni őt, amikor lemond arról, hogy lebeszéljen az érzéseidről. Akkor szeretsz igazán, ha már látod őt. Látod esendő emberi mivoltát, és a ránc is éppen olyan szépnek tűnik a homlokán vagy a szeme sarkában, mint a mosoly az arcán.

Akkor szeretsz igazán, ha megérted: emberből van. Nem félisten, még csak közelében sincs a tökéletesnek, mégis olyan melegség tölti el a szíved, ha rá gondolsz, ami csak nagyon mélyről jöhet. Amikor hétvégének érzed a hétköznapokat, mert az iránta érzett szereteted nem teher, hanem az a csipetnyi fűszer, ami izgalmat visz az életedbe.
Amikor nem kell lemondanod önmagadról, mert egyetlen pillanatig sem érzed, hogy meg kéne változnod, csak azért, hogy elfogadjon.

Amikor pont annyira szeretsz, hogy még magadnak is jut belőle. Hiszen ez az igazi fejlődés egy kapcsolatban – ilyenkor akaratlanul is tudod, mennyit egészséges adnod, és mi az, ami már pazarlás lenne. Ha pedig úgy érzed, megrekedtetek, és már csak egy helyben toporogtok, hiába a gyomrod mélyéig hatoló fájdalom, nem folytatod. A legtöbb szakításkor kihunyóban még ott pislákol a szerelem – mégis, akkor szeretsz igazán, ha ilyenkor elengeded.

FORRÁS: MUDRA LÁSZLÓ
SHE.HU Kibeszélő!

https://www.she.hu/herself/20190627-szeress-szenvedellyel-szakits-meltosaggal-szego-lindi.html